Az első 6 fős diákcsoport Breznay Gáborné, Darufalvi Bernadett és Győriné Lajkó Lívia tanárnők kíséretében március 23-án utazik a németországi Åhaus városába. Ezen a találkozón ahol az összes (török, olasz, magyar, német) projekt partner részt vesz, hogy közösen értékeljék az eddig elvégzett munkát és kijelöljék a további tennivalókat az ősszel sorra kerülő olaszországi találkozóig. Ennek a közös munkának a fő célkitűzése kulturális jellegű, az európai kapcsolatrendszert, az átfedéseket és az egymás kultúráját kölcsönösen érintő hatásokat vizsgálja a nemzeti hagyományok legkülönbözőbb területein. A tanulmányút egy hetesre tervezett, melynek során a SZISZKI diákjai a partneriskolában töltött hivatalos programok mellett megismerkedhetnek Németország nyugati vidékeinek (Észak-Rajna-Westfália) főbb látnivalóival, kulturális értékeivel is.
A másik projekt keretében három tanuló utazik azt izlandi Reykjavikba Andrási Éva és Győri István pedagógusok kíséretében a tavaszi szünetet követően. Az ott eltöltendő egy hét célkitűzéseit is az előbb említettek jellemzik azzal a különbséggel, hogy a szakmai célkitűzés ebben az esetben a hazai zenei kultúra és nemzeti sport eredményeink körébe tartozik. A találkozó hivatalos programja mellet diákoknak, tanároknak lehetősége lesz megtekinteni Izland fővárosának nevezetességeit, valamin egy egész napos kirándulás keretei között módjuk lesz bepillantani a szigetország páratlan természeti látnivalóinak világába is. (Forrás: Batta Online)
|