Gróf Széchényi Ferencnek, a Nemzeti Múzeum megalapítójának és gróf
Festetics Juliannának, a keszthelyi Georgikont megalapító Festetics György húgának legifjabb gyermeke. 1791 szept. 21-én született Bécsben, és 1860 április 8-án halt meg Döblingben. Mint gyenge, görvélykórra hajlamos gyermek, többnyire szabad levegőn töltötte gyermekéveit, és iskolai tanulmányait csak 9 éves korában kezdte. Nevelője Liebenberg János szlavóniai német származású, de magyarul is jól tudó ifjú volt. Elemi tanulmányait 1801-2-ben végezte, grammatikai és gimnáziumi tanulmányait 1803-7 közt a soproni bencéseknél és a pesti piaristáknál, filozófiai tanulmányait pedig 1807-8-ban a szombathelyi akadémián végezte, közben házi káplánjuktól, Poupar Antaltól a vallásoktatáson kívül a francia és az olasz nyelvet tanulta. E tanulmányainak befejeztével katonai elméleti oktatásban részesült, mert katona akart lenni. 1809-ben, a nemesi felkelés egybehívásakor két bátyjával együtt jelentkezett a Sopron vármegye megválasztott csapatához főhadnagynak, de atyja közbenjárására Károly főherceg fővezér a nemesi felkelés vezérkarához osztotta be. Részt vett a győri ütközetben, majd utána egy éjjel a Duna közepén, csónakon az ellenséges vonalon áthatolva, fontos jelentést vitt a főhadiszállásra, e vitézi tettéért a legfelsőbb elismerésben részesült. A nemesi felkelés feloszlatása után főhadnagy lett a Liecheinstein-huszároknál, majd a Merwed-ulánusoknál.

Több hadjárat után hazatért Bécsbe, már három rendjellel díszítve. Bécsben a bajor király kíséretéhez beosztva részt vett a kongresszus mulatságaiban, s ebben a levegőben megbódulva, udvarolgatásai között gyengéd érzelmeket keltett Karolinában, a sógornőjében. 1814-ben Nápolyba utazik, majd 1815-ben vitézül végigküzdi a nápolyiak elleni háborút. 1815-ben Párizson át Angliába utazik, elsajátította az angol nyelvet, tanulmányozta a lótenyésztést, Anglia alkotmányát és gépiparát. Ennek hatására 1816-ban Bécs mellett lóversenyt rendezett, 1818-ban pedig megírja első mővét, értekezését a lovakról, s kiadja az Erneuerte Vaterlandische Blatter c. bécsi folyóiratban. A gróf Hunyadi József, Esterházy József, Mihály, Károly és Vince Nyitra megyei birtokain sőrőn tartott falkavadászatok hatására kifejlődik vágya a magyar lótenyésztés javítására, s már 1821-ben Hunyady, Festetics László, Brudern József és Károlyi Lajos barátaival lóversenydíjat alapít. Hunyady birtokán, Ürményben lefolyik az első komoly verseny, megírja és Debrecenben kiadja a lóverseny törvényeit (Projektuma a Magyar Országon fennálló Lovas-pályázás Törvényeinek, németül is). 1822-ben egy Magyarországon felállítandó lónemesítő társaság érdekében győlést tart Bécsben és Pesten, a részletes tervek alapján az uralkodótól engedélyt kér a megalapításra. A kérést pártolta a nádor, a helytartótanács, a kancellária, de az engedélyt -bár ismételten kérte I. Ferenc királytól - nem kapta meg. Erre 1823-ban rendszeres rókavadászatot honosít meg néhány barátjával, s megírja ennek érdekében kis mővét, és Sopronban kiadja cím nélkül, német nyelven. Ezen idő alatt hivatásos katona volt, kapitány az 5.-ik, majd a 4.-ik huszárezredben, s bárhogy törekedett, -kérte személyesen az uralkodótól, próbálkozott az akkori kor lehetősége szerint rangvétellel is -nem tudta elérni, hogy őrnagy legyen. Még 1825-ben is kapitány volt, amikor az országgyőlésen való mőködése miatt súrlódása támadt felsőbb hatóságaival amire rangjáról leköszönt. Fejlődésére nagy hatással voltak olvasmányai, utazásai és szerelmei.

Több ízben kezdett az olvasáshoz, 1819-től rendszeresen rendkívül sokat olvasott. Ismerte a német, az olasz, az angol és a francia költőket, az ókori irodalmat, történelmet, az újkor politikai és történeti irodalmát. Kedves költője volt Schiller, az olasz Altleri, az angol Byron és Jean Paul. Jól ismerte a francia felvilágosodás irodalmát, nagyra becsülte Rousseau-t és Voltaire-t, amellett azonban vallásos meggyőződése érintetlen maradt. Szerelmei lelki regenerálását idézték elő. 1817-ben Saurau Gabriella grófnőért lángol, 1818-ban feleségül akarja venni Karolinának, sógornőjének húgát, Lady Meade Selinát, de szüleitől nem kap beleegyezést, és tanácsukra 1818 közepén Olaszországon át a Keletre utazik. Törökországon, Kis-Ázsián, Görögországon, Máltán, Szicílián, és Olaszországon át 1819 közepén hazatér. Nem tudta Selinát elfeledni, megkéri kezét, de visszautasítják. Elkeseredésében hosszú szabadság után bevonul ezredéhez Debrecenbe, innen bejárja Erdélyt, tanulmányozza lótenyésztését, barátságot köt báró Wesselényi Miklóssal, aki életének további alakulásában különösen magyarságára volt nagyhatással. Vele 1822-ben újra Franciaországba és Angliába utazik. 1823-ban Liechtenstein Henrietta hercegnőbe lesz szerelmes, de itt sem ér célt. 1824-ben részt vesz X. Károly francia király koronázásán, a francia társadalom és viszonyok nagy hatással voltak további életére, valamint az az út is, amelyet Franciaországon át a Pireneusokig s a Canal du Midi mentén Dél-Franciaországon Észak-Olaszországon át tett meg, s éppen az 1825-i országgyőlés előtt érkezett haza. Még 1824-ben lángra lobban szíve gróf Zichy Károlyné Seilern Crescentia iránt. Ez a szerelem és az 1825-i országgyőlés válaszút elé viszi, és fordulópontot jelez életében. Már keleti útjából hazatérve Karolinára való emlékezéssel megindul a lelki erjedés benne, hogy jövő életével engesztelje ki ifjúkori csínjeit; további szerelmeiben a kényszerő lemondás között is mindig előtte van az a gondolat, hogy életét hazája és embertársai javára szentelje; így volt még nagyobb mértékben Crescentia iránti szerelmében.

A testileg, lelkileg gyönyörő nő vallásának és erényének fenségében elhatározó irányt adott Széchenyi további életének, mert ettől kezdve teljes erejével magyar hazája és honfitársai javára áldozta fel életét, hogy az imádott nőhöz méltó maradjon. Ilyen érzelmekkel és szándékkal vett részt az 1825-27-i országgyőlésen, amelyet nagy érdeklődéssel figyelt, s amelyen megismerte a magyarság kirívó bajait. Így vett részt az 1825 nov. 3-i kerületi ülésen, amelyen Felsőbüki Nagy Pál a magyar nyelv tárgyalásakor nyelvünk csinosítására és terjesztésére egy tudós társaság felállítását javasolta és felhívta az ország nagyjait és gazdagjait pénzáldozatra. Széchenyi Crescentia iránti nemes szerelmének hatása alatt rögtön felfogta a szót, és egy esztendei jövedelmének feláldozásával megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapját. ő volt az első, aki a főrendi házban magyar nyelven szólalt fel, s néhány társát is hasonló cselekvésre sarkallta. Ugyanekkor először Pozsonyban (1826) majd Pesten (1827) lóversenyeket rendezett, s megalapította (1830) a Magyarországi Állattenyésztő Társaságot, amelyből később a Magyar Gazdasági Egyesület alakult ki. A lóverseny érdekében írta 1827-ben a Magyar Országi Ló- Pályáztatásnak Törvényeit (németül is) és a versenyre vonatkozó kisebb felhívásokat, majd Döbrenteivel 1827 és 1828 között tudósítását a Pesti Ló-Versenyzésekről majd Lovakrul (1828) c. munkáját (németül és dánul is) és 1829-re a Tudnivaló Gyeptárt. Ugyancsak Pozsonyban lakást bérelt, szórakozásra és eszmecserélésre, és ebből fejlődött ki Pesten a Nemzeti Casino. Éles szemmel meglátta ugyanis, mi hiányzik a magyar életből, és mi az az alap, amelyen el kell indulnia. Országgyőlési tevékenysége nem volt akadály nélküli. A lóverseny miatt felsőbb hatóságaival került ellentétbe, s ezért rendszeresítették a simmeringi versenyeket, nehogy a monarchia központja, Bécs háttérbe szoruljon. Régi jóakarója, Metternich, a hatalmas kancellár nem helyeselte tevékenységének irányát, igyekezett attól eltéríteni őt, csalogatta katonai előléptetéssel, de hiába. Lemondott katonai rangjáról, hogy függetlenül cselekedhessen.
A szerelme hatása alatt megkezdett nemes munka élvezete vitte tovább útján, nem törődve Metternich jósolgatásával, hogy bajt fog előidézni. Az Akadémiával a nemzeti öntudatra való ébredést szolgálta, a lóversenyekkel és kaszinóval a nemzeti egyesülést, a társadalmi élet és magyar közvélemény kifejlesztését igyekezett elérni, s mindezt Pesten, hogy majdan Budával egyesülve, mint Budapest az ország szíve legyen. Fiumei útjának hatása alatt megírta a Hitelt (1830 németül is), melyben azt a gondolatot fejti ki, hogy mindenben való hátramaradásunk oka a hitel hiánya, mert meg volt győződve, hogyha e gondolata helyességéről a nemzet meggyőződik, megtalálja a célra vezető utat a gátoló akadályok, a régi törvények megváltoztatására. A kormányt kímélte, nehogy torkára forrasszák a szót, s inkább a magyar nemességben kereste a hibát. A mőnek nagy hatása volt, sokan kárhoztatták, de még többen dicsőítették, szellemi és társadalmi életünkben nagy változást idézett elő, s a múlttal szemben a jövőben bízni kezdett a kor magyarsága. A nemesség védelmére gróf Dessewffy József szólalt meg Taglalatával, amelyre Széchenyi nagy, hatalmas mővével felelt, a Világgal (1831, németül is). Fényes vitatkozó erővel boncolja ízekre a bírálatot, és tépázza meg Deessewffy állításait, azonkívül ismétli és rendszeresebben összefoglalja azt, mit célzott alkotásaival. Stadium c. mővében rendszerbe foglalja a teendőkre vonatkozó véleményét, hogy az ország haladása biztosítható legyen. Rámutatott a nemesi kiváltságok kirívó igazságtalanságaira, és segíteni akart a jobbágyság sorsán. 12 törvényjavaslatba tömörítette a teendőket, s ezek közül 9-et tárgyal a Stadium-ban. A törvények egy részével az ország termelő erejének növelésével a nemzeti pénzalap gyarapítását célozta, másik részével a földesúr és jobbágy viszonyát akarta rendezni, és elő akarta készíteni a nemzetet a közös adózásra, végül a közlekedési eszközök javítását és a kereskedelmet gátoló céhek, monopóliumok eltörlését tőzte ki célul. A cenzúra azonban a már 11 ívig kinyomtatott könyvet lefoglalta, s így csak kéziratban terjedt el az országban.

Lipcsében 1833-ban kinyomtatta ugyan, de itthon a könyvet a hatóságok elkobozták. A többi 3 törvényjavaslatát (a magyar nyelv jogáról, a közigazgatás egyöntetőségéről és a nyilvánosságról) Hunnia c. mővében fejtette ki, de ez csak 1858-ban látott napvilágot. 1830-40 közt van Széchenyi tevékenységének és népszerőségének tetőpontján. 1830-ban megalapozza kereskedelmünk fellendítése végett a gőzhajózást, és első teendője a Duna-szabályozás. Ennek érdekében a török ellenszenv és az akadályok leküzdésére többször utazik az Al-Dunára, előbb mint magánember, később mint kormánybiztos, és sok fáradozás után, saját hatóságának közömbössége, a törökök akadékoskodása ellenére Vásárhelyi mérnökkel, akivel ez ügyben Angliába is utazik, megépítteti a híres mőutat, és gőzhajók számára is használhatóvá teszi a Vaskaput. E körbe tartoznak cikkei a Duna gőzhajózásról 1834-ben a Társalkodóban (németül önállóan). A gőzhajózás fel is virágzott, a hajók száma évről évre gyarapodott, Óbudán hajógyár létesült, később pedig mozgalmat indított egy pesti kikötő ügyében is. A magyar kereskedelem és a két város egyesítése érdekében, továbbá a nemesi adómentesség megdöntésére mozgalmat indított Pest megyében egy lánchíd építésére. Ezért Andrássy Györggyel Németországon és Belgiumon át Angliába utazik, s megírja Jelentés a Buda-pesti hídegyesülethez címő mővét. Lassú, szívós küzdelem után az 1836. XXVI. tc. alapján a Clark testvérekkel hozzáfog a munkához, és a híd a szabadságharc kitörése előtt készen állott. Pest megye számára írta A magyar játékszínrül (1832) c. mővét a József téren emelendő színház ügyében. 1838-ban kezdeményezésére megalakul a Pesti Hengermalmi Társaság, s 1841-ben a gőzmalom megkezdi mőködését, melynek keretében vasöntő mőhely is keletkezik. Nem feledkezett meg régi vállalkozásairól sem. A lóverseny szépen fejlődött, s ennek keretében verte vissza Orosz József Hírnökének támadásait Néhány szó a lóverseny körül (1838) címő mővével, majd a Jelenkorban megjelent cikkével. Sőt ez akadékoskodások arra sarkallták, hogy megalapítsa a Magyar Lovaregyletet. A kaszinók ügyét is szívén viselte.

Ösztönzésére a kaszinó saját házába kerül. Mint pesti választópolgár küzd Pest szépítése mellett, ennek érdekében írja mővét, a Pesti Por És Sárt, amely azonban csak halála után jelenik meg török kiadásban (1865). Mint Sopron megyei táblabíró a selyemtenyésztés meghonosításán fáradozott, s ennek érdekében írta Selyemrül (1841) c. mővét. Mozgalmat indított a kisbirtok megóvására (A minimum kérdése 1839), de ez nem talált pártfogásra. Mindezen fáradtságos munkája mellett tevékenyen részt vett a politikai életben, az 1832/36-os és 1839/40-es országgyőléseken mint főrend. Nem csatlakozott semmiféle párthoz, független helyzetében hatékonyan küzdött a jobbágyság terheinek könnyítése és különösen a szólásszabadság érdekében. Amikor a kormány a politikai foglyokat szabadon bocsátotta 1840-ben, volt Széchenyi népszerősége tetőpontján. Hont megye 1835-ben koronaőrnek ajánlotta Sopron és Bihar megyék lefestették életnagyságú képét, sok megye táblabírájává, sok város polgárává választja, Alsó-Fejérmegye aranytollal tiszteli meg, híres mővészek lefestik. Sok litográfia kerül forgalomba, amelyek mind ékesen bizonyítják azt, hogy Kossuth Lajos 1840 jún. 18-án Pest vármegye győlésén az egész magyar nemzet érzését fejezte ki, amidőn a "legnagyobb magyar" névvel tisztelte meg. Az 1841. évben Kossuth Pesti Hírlapja nem csak a magyar hírlapírásban, a magyar történelemben, de Széchenyi életében is fordulópontot jelez. Kossuth a magyar politikai és társadalmi élet javítására törekedett, s ennek érdekében támadta a hibákat, és az embereket fogékonyakká tette a haladás eszméire. Hangját, irányát Széchenyi kezdettől fogva izgatónak, veszedelmesnek tartotta. Féltette addigi munkájának eredményét, mert a lap szerinte az embereket, osztályokat egymás ellen ingerli. Kikéri sokak véleményét, s bár ezek igyekeznek lépéséről őt lebeszélni, megírja Kossuth iránya ellen a Kelet népe c. mővét (1842), amely egész irodalmat teremt, de azt a célt, amelyet akart, nem érte el, mert aggodalmait általában túlzottaknak tartották. Kossuth hatása nőtt, s Kossuth hívei Széchenyit kezdték támadni. Mindez nem csüggesztette el.

Újabb mővet tervezett, a Garatot, de ezt nem adta ki (csak 1913-ban jelent meg), inkább arra határozta el magát, hogy ő is az újságírás terén fogja Kossuthot ellensúlyozni. Kossuthnak és híveinek a magyar nyelv érvényesítésében mutatkozó türelmetlensége ellen 1842. évi akadémiai beszédében szólal fel, amely a Pesti Hírlap támadását vonja maga után, s ebbe beleavatkozik Wesselényi Miklós is, és kemény harc keletkezik. Ekkor jelennek meg cikkei a Jelenkorban, ezek erős támadások Kossuth ellen )Német színházi botrány, Wesselényi és Kossuth, Egy kis fővárosi pletyka, Nyilatkozat, Gyanúsítás, Egy álom, Mély számoló tanítványom). Ezután a harc egy kissé elül. Fegyverszünet áll be az adózás kérdése miatt. Széchenyi az 1843/44-es országgyőlésen remélte, hogy a közös teherviselés felé jelentékeny lépést haladunk előre. Ekkor írta cikkeit Adó és két garas, majd röpiratait Magyarország kiváltságos lakosaihoz I. II. . Mindeme kérdésben Kossuth és az ellenzék pártfogolta Széchenyit. Az adó ügye mégis az országgyőlésen a kezdeményezés joga miatt elbukott. Bezerédi István önkéntes adózásra határozta magát, amikor azonban az eszmét úgy terjesztették, mintha az ő gondolata volna, felszólalt ellene őPisztoly idő előtti elsütése és Adó őő, őDehogy Az !ő cikkeiben. A kormány ugyan elütötte Kossuthot a Pesti Hírlaptól, de ezzel elkeseredettebbé tették lelkét, a harcot pedig az egyesületi térre vitte át, s ebben nagy előnyére voltak az 1843/44-es országgyőlés kedvezőtlen eredményei. Megalakult a Védegylet, Iparegylet. Széchenyi semmiképpen sem helyeselte magyar szempontból az ujjhúzást, s mikor Deák Ferenc szentgróti levelében is a Védegylet mellé állott, hozzá címezte szavait. Kérve kérte, álljon élére egy középpártnak, mely független föl-és lefelé. De hiába való volt minden fáradozása, nem értették meg teljesen a folyton növekvő türelmetlen ellenzéki szellem ellen való küzdelmét. Nem kísérte siker a kormánynál való tapogatózásában sem. Már 1843-ban két memorandumot írt és juttatott el Metternichhez, amelyekben az áldatlan helyzet orvoslására irányuló javaslatait adta elő.

Metternich úgy találta, hogy memorandumának nincs elég anyaga, mégis ez sarkallta őt, és ezen az alapon indult meg az osztrák kormány intézkedése a magyar állapot gyógyítására. 1845-ben gróf Apponyi György lesz a magyar ügyek vezetője, ekkor báró Jósika Samu közvetítésével Széchenyi a helytartótanács keretében fölállított Közlekedési Bizottság elnöke lesz valóságos belső titkos tanácsosi címmel. Itt első dolga volt a Tisza-szabályozás, s ezt a kormány is pártfogolta, mert így vélte e leghevesebb ellenzéki vidéket lefegyverezhetni. A Tiszavölgy rendezését illetőleg (1846) címő röpirata megírása után körüljárja a vidéket, és Vásárhelyi tervei alapján megkezdődik a munka. Kiváló munkatársával még többször fordul meg a Tisza vidékén, s az 1847-es országgyőlés számára megírja beszámolóját: Véleményes jelentés a tiszaszabályozási ügy fejlődéséről. 1846-ban még mozgalmat indít az Alagút ügyében, és megindítja a Balatonon is a gőzhajózást. Ez utóbbinál megkísérelte, hogy Kossuthot is érdekkörébe vonja, de ez nem sikerült neki. Kossuth az Iparegyesület lapjában, a Heti lapban 1846ban ismét teret nyervén, újra írni kezdett. A cenzúra itt több cikkét lefoglalta, amiről Széchenyi is tudomást szerzett, sőt a lefoglalt cikkek kefelenyomatát is megszerezte. Itt jelent meg Kossuthnak az Adó és Adózzunk c. cikke, amelynek iránya és hangja arra késztette, hogy ismét tollat ragadjon ellene. Így kerül ki a sajtó alól 1847-ben A politikai programtöredékek, a leghevesebb támadó irat Kossuth ellen. Kossuth tekintélye azonban nőttön-nőtt, sőt Pest megye, a vezérmegye, az 1847/48-as országgyőlésre követévé választotta meg a kormány minden erőlködése ellenére. Erre Széchenyi is mint követ akart az országgyőlésre kerülni, hogy ott ellensúlyozhassa Kossuth mőködését. Sopronban megbukott, Mosonyban azonban sikerült célját elérnie. Az országgyőlésen csakhamar kiderült, hogy a követi táblán Kossuth a helyzet ura. Egy ponton lehetett csak ellensúlyozni, a közlekedésügy terén.

Széchenyi ugyanis Apponyi felhívására benyújtotta mővét: Javaslat a magyar közlekedési ügyek rendezéséről (1848), amelyet hő munkatársa, Kovács Lajos készített Tasner, Clark Ádám és Sasku segítségével, de amelyet az ügy érdekében Széchenyi a saját neve alatt adott ki. Ez a javaslat általános helyeslésre talált. Az ellenzék több vezére alkalmasnak találta a javaslatot arra, hogy Kossuth hatalmát kissé letörjék. De ekkor segítségére jött Kossuthnak a párizsi februári forradalom, amely oly lázba hozta az embereket, hogy mindenről megfeledkeztek. Kossuth beadta felirati javaslatát a felelős minisztérium felállításáról, és a helyzet ura lett. Hiába tette meg március 13-án Széchenyi ellenjavaslatát, nem talált pártfogásra. A bécsi forradalom és a pesti március 15-e hatása alatt az uralkodó teljesítette a kérést. Megalakult a felelős minisztérium, amelyben Széchenyi mint közmunkaügyi, közlekedési, Kossuth mint pénzügyminiszter foglalt helyet. Széchenyi, akit az események teljesen elkábítottak, örömmel ismerte el Kossuth érdemét, s maga igyekezett megnyugtatni a bizalmatlankodókat. Mint miniszter letárgyaltatta a közlekedésügyről szóló törvényjavaslatát. A helyzet azonban mindinkább zavarodott lett. A nemzetiségek lázadása, az udvar és környezetének állásfoglalása, Kossuth demagógiája teljes aggodalommal töltötték el. Úgy látta, nincs sehol menekvés. Családját is elküldte Pestről, s így nem volt senki, akinél vigaszt talált volna. A sok munka, álmatlanság kimerítette, erőt vett rajta a kétségbeesés, rémlátások fogták el, önvád marcangolta. Szeptemberben olyan izgatott volt már, hogy minisztertársai felmentették a munka alól. Távozási engedélyt kért és szeptember 5-én, engedve orvosának, Balogh Pálnak, távozott Pestről. Útközben meg akart szökni, Esztergomnál a Dunába ugrott, úgyhogy kötözve vitte orvosa a döblingi magántébolydába, ahol teljes mértékben erőt vett rajta a roham. Távozása után sokan gyanúsították, hogy színleli betegségét. Ezen vádak ellen orvosának jelentése és Wesselényinek nyilatkozata a Pesti Hírlapban szolgáltatott neki szomorú elégtételt.

Döblingben keserő és kétségbeesett önvád közt töltötte életét, azzal vádolta magát, hogy az 1825-ös fellépésével ő vitte a nemzetet a pusztulás felé. 1851-ben kissé lecsillapult, de ezután fásultság vett erőt rajta. Lonovics, a Bécsbe internált csanádi püspök vigasztalása és Metternich hercegnek egy írásbeli nyilatkozata lassanként visszaadták nyugalmát. 1856-ban már munkába fog, kis mővet ír: Szerelem, szeretet - ről. 1857-ben írja Önismeretét, és szellemének már a régi rugékonyságával és frissességével Nagy szatíráját az osztrák kormány állapotáról. 1858-ban írja atyja példája nyomán szép intelmeit Béla fiához. Ebben az időben esik sőrő levelezése régi ismerőseivel, ekkor adja át Török Lajosnak Tasner útján Önismeretét, Hunniáját, a Pesti Por és Sár és a Garat töredékeit közlésre, aki Töredékek gróf Széchenyi István fennmaradt irataiból címen három kötetben ki akarja adni, de a budai cenzúra már I. kötetet (Hunnia) lefoglalja, s így a többi is csak a 60-as években, illetőleg 1975-ben jelenik meg. 1858-ban elkészíti gúnyos és maró válaszát, a Blikket, amelyet Béla fia Rónay Jácint segítségével Londonban kinyomtat és Ausztriába becsempésztet. 1858-ban érdeklődik minden magyar ügy iránt, s leveleiben bátran állást foglal. Három ilyen levele lett nevezetessé: áprilisban Károlyi Györgyhöz a Nemzeti Színház ügyében; októberben gróf Zichy Edmondhoz, hogy maradjon mint magyar ember a helyén, és novemberben az Akadémia Igazgatótanácsához az alapszabályoknak a kormány által követelt változtatása ellen. Ezek a levelek sok példányban leírva terjedtek el az országban. Zichy Edmond levelét a Pesti Napló novemberben közölni akarta, de a cenzúra lefoglalta. Ezen levelek hatása nagy volt. Széchenyi neve az országban a legnagyobb tisztelettel volt övezve. Az akadémiához intézett levélért Albrecht főherceg, Magyarország kormányzója a bécsi rendőrminisztertől vizsgálatot kért. Ez ki is hallgatta Görgent, a tébolyda igazgatóját, és megígértette vele, hogy Széchenyit nagyobb ügyelet alatt tartja. Széchenyi Blick-je nagyban hozzájárult, hogy a rég kívánt változás beálljon.

Bach megbukott, az osztrák ügyek élére Rechberg került, a rendőrminiszter a magyarbarát Hübner lett. A magyarságra kedvezőbb idők jöttek, tárgyalni kezdtek a magyar konzervatív vezérekkel. Rechberg magát Széchenyit is meglátogatta. Az események azonban lassan érlelődtek. Széchenyi a helyzet érlelésére és Rechberg támogatására Lipcsében kinyomtatta Hollán értekezését: Zur Ungarischen Frage, majd a londoni Times-ban Ignotus álnéven a magyar kérdésről az osztrák viszonyokra és Albrecht főhercegre kellemetlen leveleket közölt. Az események azonban nem alakultak a magyarság számára kedvezően. Ferenc József, Albrecht főherceg és különösen gróf Nádasdy Ferenc makacssága miatt Hübner megbukott, utóda Thierry lett, meghiúsult a magyarok reménysége. Ebben a hangulatban tervezte Széchenyi az uralkodóhoz azt a feliratot, amelyet a Scitovszky prímás ötven éves papi jubileumára összegyőltek intéztek volna az uralkodóhoz, de oly merész hangú volt, hogy többen ezért nem mentek el az ünnepélyre, a megjelentek pedig célszerőbbnek látták elejtését. De Széchenyit még mindig nem hagyta el a remény. Nyílt levelet írt az uralkodóhoz, és ezt Londonban kinyomtatta. Az osztrák sajtó ellen irányult az erősen támadó Die Presse in Oestereich, amely már ki volt nyomtatva, de Falk tanácsára mégsem jelent meg. Mind e mővek hatottak külföldön, itthon azonban ismét a reakció győzött. Nagy elkeseredésében Széchenyi ekkor memorandumot intézett az angol Palmerstonhoz és a franciák császárjához, III. Napóleonhoz. A protestáns pátens után, amikor a kormány nem fogadta a protestánsok küldötteit, megírta hattyúdalát, a Dysharmonic und Blindheit (1860) címő mővét, amelyben kegyetlen gúnnyal ostorozza a kormányon lévő minisztereket, Albrecht főherceget és magát a császárt, Ferenc Józsefet. Ezután már gyors menetben következett Széchényire a végkifejlet. Albrecht főherceg 1859 végén másodszor hívta fel most már Thierry rendőrminiszter figyelmét a Blick miatt Széchenyire.

Thierry Széchenyit és környezetét titkos rendőri felügyelet alatt figyeltette, sőt sikerült egy szolgáját is megvesztegetnie híradásra. De nem ez, hanem egy kém: Inkey Eduardné irányította Rechberg figyelmét Széchenyire, s ennek alapján határozták el, hogy biztos adatok megszerzésére házkutatást tartanak nála, fiainál, gróf Zichy Gézánál, Görgenéknél, Falknál, Kecskeméthynél, Hollánnál és Gutherz ügyvédnél. Széchenyi a házkutatás alatt nyugodtan viselkedett, utána is nyugodt volt, sőt levéllel fordult Thierry-hez. Thierry válaszára azonban nyugtalanság fogta el, félt, hogy a figyelmeztetést végrehajtják, állami őrültekházába internálják, és elzárják a világtól. Ez idő alatt fel volt dúlva a lelke. Önmagával folytatott küzdelme kitőnik naplójából, amelyet a házkutatás után vezetett. Küzdelme március 22-én kezdődik, 25-én el van határozva a halálra, de nem tudja végrehajtani, 30-án kétségbe van esve, mert nem tud élni, de nem tud meghalni sem; április 1-jén abbahagyja naplóját e szavakkal: Kann mich nicht retten. Még hét napot küzd, és 1860. április 8-án reggel átlőtt koponyával találták karosszékében ülve. Halála után ismét házkutatás volt lakásán, és lefoglalták könyveit és iratait. Halála az egész országban nagy hatást keltett; mindenütt gyászistentiszteletet tartottak, emlékbeszédeket mondtak fölötte, költeményeket írtak, gyászzenemőveket szerzettek, poharakat, palackokat, tányérokat és mindenféle emléktárgyakat arcképével láttak el, emlékérmek, képek, szobrok kerültek forgalomba, egész Széchenyi-kultusz volt az országban sokáig. A családot az ország minden részéről részvétiratokkal halmozták el.

Készítette: Gergely Attila